Hírek
2013. Április 27. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: mno.hu
Újabb hungarikum: puttonyt kaphat a Mercedes CLA
A Mercedes–Benz formatervező csapatának igazgatója, Gordon Wagener bejelentette, hogy a cég legkisebb, „elsőkerekes” padlólemezéhez rövidesen egy újabb, ötödik modell fog csatlakozni. Az új platformon nyugvó első fecske a Kecskeméten (is) gyártott B osztály volt, amelyet az A osztály, majd a kizárólag a kecskeméti sorokon készülő CLA négyajtós kupé követett.
A sorhoz rövidesen az egyelőre csak koncepcióként bemutatott kompakt GLA crossover csatlakozott, az ötödik típus pedig a CLA puttonyos kivitele lesz, amely a CLS Shooting Brake-hez hasonlóan egy igazi divatautó lehet, némi praktikummal nyakon öntve. Külön öröm, hogy a „kombi lét” nemcsak a csomagtartónak, hanem a hátsó fejtérnek is kimondottan jót fog tenni a CLA esetében, amely az elegáns Mercedes legkomolyabb Achilles-sarka.
A technikai tartalom természetesen teljes egészében megegyezik majd a négyajtós kivitelével, az árcédulán viszont még magasabb összeggel fogunk szembesülni. A CLA Shooting Brake bemutatójával kapcsolatban egyelőre nincsenek pontos információk, ám az autó tervezése már az utolsó stádiumnál tart, vagyis elképzelhető, hogy a szeptemberi Frankfurti Autószalonon találkozni fogunk a Mercedes friss csillagával. Mi pedig reméljük, hogy a négyajtós testvérrel egyetemben Kecskemétre fog költözni a divatkombi gyártása, ezzel tovább bővítve a hazai Mercedes-üzemet. Wagener úr különben azt is elmondta, hogy egyelőre hiába várunk az A osztály alapjain nyugvó kupé vagy kabrió modellt, a piac ugyanis ebben a szegmensben csökkenő tendenciát mutat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 11:00, kedd | Belföld
OGY - Vagyonnyilatkozatok - A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása
A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és részvényekben.
2026. Június 09. 10:00, kedd | Belföld
Székesfehérvári kollégium - Megkezdődött a vizsgálat a kollégiumból kizuhant fiú ügyében
Megkezdődött a vizsgálat a székesfehérvári kollégiumból kizuhant középiskolás fiú ügyében - közölte a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója az MTI-vel hétfőn.
2026. Június 09. 07:11, kedd | Belföld
OGY - A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. Június 08. 14:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a Tisza-kormány alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és \"aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is\" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
