Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2017. Október 12. 17:05, csütörtök | Sport

Tóth Sándor és a Dömsödi Autocross

Tóth Sándor és a Dömsödi Autocross

Interjú Tóth Sándor Autocross versenyzővel a II. Levianus Kupa Autocross verseny előtt, aki már harmincnyolc éve versenyzik autocross futamokon.

Mielőtt erről a hétvégéről kérdezném, a kezdetekről faggatom.
Mikor és milyen indíttatásból lett autocross versenyző?

- 1978-ban értesültünk arról, hogy Nyugat-Európai országokban létezik egy új autósportág az autocross. Csehszlovákiában már művelték ezt a sportot. Oda látogattunk ki egy ilyen versenyt megnézni, ahol kedvet kaptunk ehhez a sportághoz és magyarországi megvalósításához.

Porici és Nová Paka helyszíneken voltunk versenyt nézni. Ehhez az autó sportághoz azok kaptak kedvet, akik saját maguk tudtak építeni versenyjárművet. Ez sokkal olcsóbb volt akkor, mint a rallysport. Lazábbak a követelmények, mindenki kénye kedvére építhette, tuningolhatta az autókat.

1979-ben megjelentek az első cross autók, melyekkel az Országos Terep Szlalom versenyeken indultunk, ami még nem cross verseny volt, mert egyenkénti indítás volt. Egy autóval több versenyző is indulhatott. Én a Kovács Lászlóval közösen épített autóval indultam ezeken a versenyeken.

1980-ban már a Magyar Autó és Motorsport Szövetség felismerte ennek az új sportágnak a létjogosultságát, és kiírta 1980-ra a MAMSZ kupát. A következő években már, mint országos bajnoki futamok zajlottak. Szentendre, Tahitótfalu, Makó, Monok, Esztergom, Nagykanizsa pályáin voltak a MAMSZ futamok.
Későbbi években kapcsolódott be Pécel, Túrkeve, Székesfehérvár, Miskolc, Salgótarján.

1985-ben épült a dömsödi autocross pálya. November hetedikén volt az első pályaavató verseny, ahol én már a második autómmal egy Porsche motoros hátsókerekes szöcskével indultam. Meg is nyertem ez a versenyt.

Az autocross ezekben az években élte fénykorát. Közel ötven elsőosztályú és ötven másodosztályú versenyző volt. Másodosztályból csak a kategóriák első három helyezettje kerülhetett fel az első osztályba.

Sajnos a rendszerváltás nem volt jó hatással az autocross sportágra. Pillanatnyilag fellendülés tapasztalható, reménykedjünk, hogy folytatódni fog. Egyre többen jönnek az amatőr crossozók és a roncsderbisek közül, és bízom benne, hogy kedvet kapnak a Szervezett Bajnoksághoz.

Mely kedvenc versenyre és helyszínre emlékezik vissza?

- Mindegyik verseny egy külön élmény számomra, de talán az Európa Bajnoki futamok Pécelen és Csehszlovákiában, Ausztriában. Ott fordultam meg gyakran, az Európa Bajnoki mezőnyben nagyobb kihívás és nagyobb élmény is volt versenyezni.
Volt egy külön versenysorozat 1986-ban Osztrák-Magyar Jószomszádok Kupája, ahol második lettem. A Péceli EB-n 1985-ben 11-ik voltam a nagy kategóriában.
2017 őszén Dargov-Dubiny-ben álltam rajthoz, ahol a Nemzetközi rangsorban hetedik, a Magyar versenyzők közül ötödik lettem. Sajnos a döntőben a futómű meghibásodott, így lett ez az eredmény. Ha nincs ez a probléma előrébb is végeztem volna szerintem.

A rendszerváltás után megcsappant az autocross versenyzők létszáma. Sajnos a rendező egyesületek is elfogytak. Bízunk benne, hogy Dömsödi viszonylatban Kis Ádám és csapata a Levianus Motorsport kezébe veszi a Dömsödi pálya sorsát, és versenyek rendezését tűzi ki célul, amit már most második alkalommal sikeresen bonyolít is le. Hosszútávú elképzelése szerint nemzetközi és remélhetőleg Európa Bajnoki futam is megrendezésre kerül Dömsödön.

Tősgyökeres dömsödiként sikerült sok fiatalt megfertőzni, és remélem, hogy egyre többen kedvet kapnak ehhez a sportághoz.

Kis Ádámot támogatva szeretném Dömsödöt az Autocross fellegvárává tenni!
Tudni kell, hogy a dömsödi crosspálya vonalvezetése a magyar crosspályák között a legkiválóbb. Gyors szakaszok vannak, nagyon biztonságos, széles ívű kanyarokkal. Ez biztosítja a nagy sebességet és az előzési lehetőséget, ami a nézőknek felejthetetlen látványt nyújt.

Reméljük az időjárás kedvezőbb lesz, mint az előző versenyen, ha jön egy kis eső az se vegye el senkinek sem a kedvét.

Minden érdeklődőt és autocross kedvelőt szeretettel várunk, a belépés ingyenes. Veletek együtt jövőre ugyanitt folytatjuk!

Szurkoljunk közösen Sanyi bácsinak a Dömsödi Autocross Arénában október 14-15-én megrendezendő autocross versenyen.

- Hajósi Miklós -

Címkék: autósport, Autocross

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.