Hírek
2018. Január 10. 17:34, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Saját sírját ásatták meg a fiúval Nógrád megyében
Zsarolás és önbíráskodás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség két férfi ellen, akik egy egyiküknek pénzzel tartozó fiatallal megásatták a saját sírját
- közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel. Bóna Gyula ismertette: a vita azért alakult ki, mert a 18 éves sértett mobiltelefont vásárolt az elsőrendű vádlott nevelt fiától 2017 júliusában, de azt csak részben fizette ki, és 34 ezer forinttal adós maradt.
A két vádlott, apa és fia egy salgótarjáni áruház parkolójában hivatalos eljárást színlelve, magát rendőrnek kiadva beszélt meg találkozót a fiúval, majd berántották őt az autóba és hazahajtottak, ahol egy ásót és egy karót tettek a kocsiba. Ezután a fiatalt egy erdős területre vitték, ahol kijelentették, élve eltemetik, és ráparancsoltak, hogy ássa meg a sírját.
A sértett hozzá is fogott az ásáshoz, közben az apa arról kérdezgette, hogy mennyit ér az élete, és azt követelte, hogy fizessen nekik fél éven keresztül havi 60 ezer forintot, különben megölik. A fiú halálfélelmében ezt megígérte, majd miután megütötték, otthagyták az erdőben.
A főügyész közölte: a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség a két férfit a személyi szabadság társtettesként, hivatalos eljárás színlelésével elkövetett megsértésének bűntettével, önbíráskodás bűntettével, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett kísérletével és könnyű testi sértés vétségével vádolja.
A két vádlott házi őrizetben van.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
