Hírek
2024. Január 26. 09:32, péntek |
Bulvár
Forrás: MTI
Román horrorpiramis a magyar autópályán
Több mint másfél millió forint büntetést kapott annak a román furgonnak a sofőrje, illetve az üzembentartója, amelyik a két tonnát is meghaladó túlsúllyal közlekedett az M5-ös autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A közlemény szerint a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegye közútjain végeztek ellenőrzéseket, amikor felfigyeltek egy román járműszerelvényre. A furgon egy trélert húzott maga után, melyen egy platós kisteherautót szállított, a kisteherautó platóján pedig még egy személyautó is volt.
A mázsáláskor beigazolódott a gyanú: az autó több mint két tonna túlsúllyal közlekedett, a gépjárműben pedig menetírókészülék sem volt - írták.
Közölték azt is, hogy a jogszabályok szigorítása értelmében 2023. szeptember 1-től akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre; a jármű a hirtelen fellépő fizikai hatások során kiszámíthatatlanul reagál, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedésben résztvevőket is veszélyezteti.
A pénzügyőrök közigazgatási eljárást indítottak, amelynek eredményeként a túlsúly miatt a járművezetőnek 650 ezer, míg a menetírókészülék hiánya miatt a jármű üzembentartójának 1 millió 40 ezer forint bírságot kell fizetnie - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár
Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül
Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.
2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár
Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány
Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.
2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.
