Hírek
2012. Augusztus 09. 14:25, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Pincetúra és bordalnok verseny Somlójenőn
A Fehér Csillag országjáró pincetúra-sorozat keretében pénteken rendezik meg az első Országos Bordalnok és Borvers Versenyt Somlójenőn, a Tornai Pincészetben.
Antal Zsuzsanna, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy az augusztus elsejei határidőig több mint egy tucatnyian jelentkeztek a felhívásra. A zsűri elnöke Sebestyén Márta lesz, tagjai Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója és Praznovszky Mihály irodalomtörténész. Többen saját költeményükkel készülnek a megmérettetésre, a legfiatalabb versenyző tízéves - tette hozzá.
A rendezvény célja a borkóstolás mellett a kulturális örökség bemutatása: a pápai Kékfestő Múzeum tanárainak közreműködésével a résztvevők a korongozás alapjaival ismerkedhetnek meg, az irodalmi hagyományokat Petőfi Sándor Gondűző borocska című "borgőzös" színpadi játékának bemutatásával ápolják. A rendezvény keretében pénteken emléktáblát avatnak Vörösmarty Mihály tiszteletére, mert a költő Jó bor című versét somlói látogatásán írta - mondta el Antal Zsuzsanna.
Este Mezítláb címmel Sebestyén Márta exkluzív zenés irodalmi estjét hallgathatják meg a pincetúra résztvevői. A programsorozat éjszakai fáklyás kalandos versenytúrával zárul, a Tornai Pincészettől a Somló hegyi kilátóig.
A Fehér Csillagok pincetúra-sorozat hagyományteremtő céllal, neves borászatok összefogásával indult. A borászok célja, hogy kulturális keretek között népszerűsítsék Magyarország kiváló minőségű fehérborait, az érdeklődök június 1 és október 14 között Tokajtól Sopronon át csaknem 20 pincészetben ismerkedhetnek a minőségi magyar fehérborokkal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. Június 09. 11:00, kedd | Belföld
OGY - Vagyonnyilatkozatok - A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása
A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és részvényekben.
