Hírek
2012. Február 25. 14:01, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress
Nyilvánosak a Budapest Airport privatizációs szerződései
Tizenöt – a Budapest Airport Zrt. privatizációs szerződéseit tartalmazó – dokumentumot töltött fel honlapjára a vagyonkezelő.
Ezekből kiderül, milyen feltételekkel adta a szocialista kormány magánhasználatba a budapesti légikikötőt működtető céget – számol be róla a Magyar Hírlap.
Csaknem ezer oldalt kell elolvasnia annak, aki minden részletére kíváncsi a 2005-ben, a Budapest Airport privatizációja során kötött szerződéseknek.Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos azt mondta a lapnak, még a múlt héten kezdeményezte, hozzanak létre parlamenti vizsgálóbizottságot, amely a Malév és a BA szocialisták és szabad demokraták általi privatizációját, a Malév visszaállamosításának körülményeit, valamint a légitársaság felszámolását előidéző, 2002 és 2010 között meghozott intézkedéseket és döntéshozói felelősséget vizsgálná. Közölte, az eddig és a legutóbb nyilvánosságra hozott ügyekben minden rendelkezésére álló dokumentumot átadott az ügyészségnek, amely vizsgálódik. Ugyanakkor azt is közölte: nem támogatja a Malév és a BA privatizációját vizsgáló bizottságról szóló indítványához érkezett módosító javaslatokat. Továbbá a légitársaság csődjében az Orbán-kormány szerepét vizsgáló új vizsgálóbizottság felállítását sem, mert szerinte ezekkel a szocialisták csak a politikai felelősséget akarják elhárítani magukról.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 07:11, kedd | Belföld
OGY - A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. Június 08. 14:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a Tisza-kormány alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és \"aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is\" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. Június 08. 09:00, hétfő | Belföld
A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat
A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
2026. Június 08. 07:03, hétfő | Belföld
Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett Budapesten
Szimpátiatüntetést tartottak a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett vasárnap Budapesten, a Sándor-palotánál.
