Hírek
2011. November 12. 14:47, szombat |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI - Fotó: MTI
Nem sikerült a bemutatkozás
A japán válogatott 5–3-ra legyőzte a házigazda magyar csapatot a miskolci Négy Nemzet jégkorongtorna pénteki nyitófordulójában.
A mérkőzés előtt adták át ünnepélyesen a japán szövetségnek azt a 23 ezer dollárt, amely az áprilisi budapesti divízió I-es vb-n elmaradt japán mérkőzések vissza nem váltott jegyeiből folyt be. Az ázsiai együttes az országot sújtó márciusi természeti katasztrófa miatt nem jött el Magyarországra akkor. A 23 ezer dollárt a földrengésben és szökőárban megrongálódott hokipályák felújítására fordítják.
Délelőtt eldőlt, hogy Hári János mégis bemutatkozhat a válogatottban. A 19 éves csatárt a svéd juniorbajnokságban a játékvezető szidalmazásáért november 20-ig eltiltották, ám végül nemzetközi meccsről nem kell hiányoznia. Rajta kívül a kanadai Kevin Primeau debütált mint szövetségi kapitány a csapat élén.
A nagy iramú meccsen inkább a japánok voltak mezőnyfölényben, Bálizs többször is bravúrral védett. A hazaiaknak is voltak helyzeteik, de ezek ugyancsak kimaradtak. A fordulás után egy kontrából Nagy volt eredményes, majd Hári passzából Sikorcin kettős emberelőnyben növelte a különbséget. A japánok nem törtek meg, és hét perc alatt fordítottak. Elsősorban a magyarok egyéni hibáit használták ki.
A záró játékrész elején Doneki lőtt hatalmas gólt, majd itt is, ott is több emberelőnyt ítéltek. Ezek kimaradtak, ám az 55. percben Benk egy kipattanót a hálóba vágott. A hajrában egy üres kapus góllal 5–3-ra nyert a japán együttes.
Kevin Primeau: „Nagyon büszke vagyok, hogy szövetségi kapitánya lehetek a magyar válogatottnak. Nagyon jó mérkőzést játszottunk, persze sajnálom, hogy vereséggel debütáltam. Keményen kell dolgoznunk, és szeretném jobban megismerni a játékosokat. Nem működtünk igazán csapatként, ez részben annak köszönhető, hogy nem dolgozhattunk sokat együtt. Ezzel együtt voltak egyéni hibák is, és ezek együtt okozták a vereséget. Ennek ellenére volt esélyünk a győzelemre, de a legnagyobb helyzeteket is kihagytuk.”
1. forduló:
Japán–Magyarország 5–3 (0–0, 3–2, 2–1)
gól: Jamada (30.), Szato S. (35.), Ueno (37.), Doneki (45.), Isioka (60.), illetve Nagy (22.), Sikorcin (27.), Benk (55.)
korábban:
Olaszország–Ausztria 3–2 (0–0, 1–1, 2–1)
gól: Sirianni (35., 50., 54.) illetve Nageler (32., 55.)
A további program:
szombat:
Ausztria–Japán 13:30 ó
Magyarország–Olaszország 17 ó
vasárnap:
Olaszország–Japán 13:30
Magyarország–Ausztria 17 ó
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
