Hírek
2011. Szeptember 27. 07:21, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Negyvenezer népszámláló indul útnak
Kedd és péntek között országszerte negyvenezer számlálóbiztos lát munkához: a megbízottak háztartásonként egy borítékot kézbesítenek ki, de mód lesz a kérdőívek internetes kitöltésére is.
Mivel a népszámlálás anonim adatgyűjtésnek számít, a kitöltők neve nem számít – a megbízottak ezért minden címre csak egy borítékot visznek ki; ha többre is szükség lesz, azt a polgárok telefonon jelezhetik, hiszen a küldeményen szerepel majd a helyi számlálóbiztos neve, biztosi igazolványának száma, illetve telefonos elérhetősége. Október elseje ehetőség van arra is, hogy az adatközlők egy személyes találkozó során válaszoljanak a kérdésekre - mondta el a hirado.hu-nak nyilatkozva Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője. Az adatok érvényessége is október első napjára datálható – így az adott napra vonatkozó családi, képzési és állampolgári státuszt kell figyelembe venni.
Mint Virágh hozzátette, október és 16. között akár az interneten is ki lehet tölteni majd a kérdőívet, a lakáskérdőíven található azonosítókód alapján. A folyamat mintegy félórát vesz igénybe, és ha pontosan töltötték ki az íveket, a számlálóbiztos nem is keresi fel majd az adott háztartást; más esetben egyeztetni kell a kérdéssor kitöltéséről – ez pedig önbevallás, illetve a már említett személyes találkozó során is megtörténhet.
A 40 ezer számlálóbiztos egyénenként átlagosan 100-120 címet látogat meg, külterületeken pedig 50-70 helyszínre szállítja ki a borítékot. A KSH megbízottja névvel és sorszámmal ellátott igazolványt mutat fel - aki akarja, ezt összevetheti a bedobott borítékon szereplő névvel és sorszámmal, így bizalommal beengedheti a népszámlálót.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
