Hírek
2023. Március 09. 13:47, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Nagy Márton: gyorsulhat a felzárkózás a következő években
A következő években gyorsulhat a konvergencia, ehhez azonban a gazdaságfinanszírozási struktúra megújítása is szükséges Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint.
A miniszter kiemelte, hogy a beruházási rátát a következő években 30 százalékra lehetne növelni; a mutató 2010 óta 20 százalékról 27-28 százalékra nőtt.
A jelenlegi aránnyal idén 60 milliárd euró értékű beruházás valósulhat meg az országban - fűzte hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a beruházásokat mára kétharmad részben belföldi forrásból finanszírozza az ország, a külföldin belül pedig nem az uniós források dominálnak, hanem a közvetlentőke-befektetések (FDI), amelyek egyre dinamikusabbá válnak.
Az FDI áramlásán belül jól láthatók a keleti nyitás eredményei: míg 2014-ben az ázsiai vállalatoktól a tőke 19 százaléka érkezett, 2022-re 30 százalékra nőtt ez az arány - mutatott rá. Azt is hozzátette, hogy a befektetések szerkezete is megváltozott, az utóbbi bő tíz évben megfigyelhető volt egy eltolódás a szolgáltató szektor felől az ipar irányába.
Úgy fogalmazott, hogy a külföldi tőkét megéri Magyarországon befektetni, hiszen 10 százalékos hozamot lehet elérni vele, a magyarok külföldi befektetéseinél ez az arány 6-7 százalék - húzta alá.
A miniszter arra is kitért, hogy ugyan sikerült tíz év alatt 3,7 millióról 4,7 millióra növelni a foglalkoztatottak számát, további félmillió munkavállaló azonban még hiányzik a gazdaságból, amit az inaktívak bevonásának növelésével, illetve behozatallal lehet megoldani.
Fontosnak nevezte azt, hogy a hazai vállalatok exportképességét javítani tudja az ország, ebben ugyanis - elmondása szerint - még nem sikerült áttörést elérni. Hozzátette, hogy növelni kell a magyar szereplők súlyát a beszállítói láncban, hiszen az elsődleges beszállítói körben - tier 1 - alig találni itthoni céget, és a másodlagos - tier 2 - körben is még csak fele arányban reprezentáltak a hazai társaságok, holott az utóbbi években ez utóbbi területen jelentős javulást tapasztaltak.
Felidézte, hogy a kkv-hitelezésen belül 50 százalékot tesz ki a támogatott termékek aránya, ami a jelenlegi körülmények között szükséges, de "nem ez a normális", és azt is megemlítette, hogy a vállalati hitelpenetrációban Magyarország lemaradása uniós viszonylatban igen jelentős.
A beruházásokat és az FDI-beáramlást továbbra is támogatnia kell a kormánynak, idén hozzávetőleg 4000 milliárd forintnyi beruházás megvalósulását segítik valamilyen formában a költségvetésből - ismertette.
Nagy Márton a konferencián összegezte: nem szabad letenni arról, hogy a felzárkózás Magyarországon folytatódjon, ehhez minőségi változásokra van szükség például a beruházások terén, de biztosítani kell a szükséges munkaerőt és az energiát, illetve növelni kell az FDI-t, miközben a hazai vállalkozások kifektetésére is figyelni kell.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:00, kedd | Belföld
Székesfehérvári kollégium - Megkezdődött a vizsgálat a kollégiumból kizuhant fiú ügyében
Megkezdődött a vizsgálat a székesfehérvári kollégiumból kizuhant középiskolás fiú ügyében - közölte a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója az MTI-vel hétfőn.
2026. Június 09. 07:11, kedd | Belföld
OGY - A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. Június 08. 14:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a Tisza-kormány alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és \"aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is\" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. Június 08. 09:00, hétfő | Belföld
A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat
A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
