Hírek
2022. Augusztus 03. 13:02, szerda |
Belföld
Forrás: mti/police.hu
Megölte élettársát, majd egy lótetem alá rejtette
Lezárult a nyomozás egy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés ügyében Pest megyében:
a nyomozók szerint a gyanúsított 2020-ban halálra rugdosta, majd egy gödörben elásta élettársát - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján. A nő holttestét egy ló teteme alól ásták ki.
A gyanúsított az elfogása, múlt év februárja óta letartóztatásban van, a nyomozás iratait átadták az ügyészségnek.
Az ügyben azután indult nyomozás, hogy a 49 éves nő eltűnését 2021 januárjában bejelentette a féltestvére. A rendőrök már a körözési eljárás elején gyanúsnak találták az eltűnés körülményeit.
A nő élettársa a rendőrségnek először azt mondta, hogy 2020 nyarán megromlott a kapcsolatuk és az asszony elhagyta, azóta semmit nem tud róla. A férfi később azzal állt elő, hogy párja öngyilkos lett: vallomása szerint 2020 késő őszén egy hajnalban arra ébredt, hogy a nő felakasztotta magát. Megriadt, amikor a konyhában meglátta, ezért kivonszolta a testet és egy gödörbe rejtette. Erről részletesen beszélt, ám a nő halálának körülményeiről "továbbra is ködösített" és tagadta, hogy abban része lett volna.
A pár közös veresegyházi lakásának közelében lévő helyszínt 2021. február 5-én a rendőrök a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársaival speciális eszközökkel vették körbe. Az elhullott állatok sírhelyéül szolgáló gödörből kora hajnalig több köbméternyi földet kellett kikotorni, mire egy ló teteme alól felbukkant egy emberi testrész.
A vádlott ekkor beismerte: utolsó, 2020. november 5-ei veszekedésükkor lefejelte, majd bakanccsal halálra rugdosta áldozatát. A nő testét pokrócba tekerte, begurította a gödörbe, majd gallyakkal és hulladékokkal befedte. A férfi azt is elmondta, mintegy négyéves kapcsolatuk alatt - főként párja italozó, munkakerülő életmódja miatt - sokat marakodtak, verekedtek.

A boncoláskor a holttesten számos külsérelmi nyomot találtak, az áldozat fejét, felsőtestét és alsó végtagjait nagy erőbehatások érték. Egyértelmű volt, hogy ezek bántalmazásból erednek. A sorozatos bordatörések, a szilánkos lapockatörés, a térdhajlati és bokasérülések mellett a légcsőben fogmaradványokat találtak.
Az igazságügyi szakértői vizsgálat szerint a vádlott nem szenved elmezavarban, tudatzavarban vagy értelmi fogyatékosságban. Tettével, annak következményeivel tisztában volt és van, büntethetőséget megszüntető ok nincs - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
