Hírek
2016. Február 25. 07:35, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Köznevelési kerekasztal - nincsenek meg a párbeszéd feltételei
A Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke szerint a két kerekasztal - a kormány által összehívott köznevelési kerekasztal és a civil közoktatási platform - között jelenleg nem állnak fenn a párbeszéd feltételei.
Szebedy Tas - aki az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) elnökeként részt vesz a köznevelési kerekasztal munkájában - az M1 aktuális hírcsatornán szerdán este azt mondta, részt vett a civil közoktatási platform alakuló ülésén, az volt a reménye, hogy egyfajta közvetítő szerepet tud betölteni a szakmai szervezetek képviselőjeként, de a helyszínen tapasztaltaktól elbizonytalanodott.
Ez a platform a tiltakozáshoz való közös csatlakozásról és alapvetően nem a párbeszédről szól - jelentette ki, hozzátéve: a közoktatás rendszerének teljes megváltoztatását egyedüli alternatívaként tűzi ki célul és ezt képviseli, kizárólag új közoktatási törvényt tartanának elfogadhatónak.
Kitért arra is, hogy az alakuló ülésen az került napirendre, hogy a Tanítanék mozgalom négy pontját és a pedagógusok sztrájkbizottságának 25 pontját fogadják el. A tiltakozók pontjait ismeri, és vannak olyanok, amelyek reális kérdésekkel foglalkoznak, de szervezeti képviselőként és az OKNT elnökeként egyik elfogadására sem érezte magát felhatalmazva - jegyezte meg az elnök.
Hozzátette: nem derült ki az ülésen, hogy a platform tagjai készek-e bármilyen kompromisszumra, az vált világossá, hogy nem tartják legitimnek jelen formájában a köznevelési kerekasztalt, és azon azok, akik elfogadják a platform álláspontját, nem vesznek azon részt.
A két kerekasztal között jelen pillanatban nem állnak fenn a párbeszéd feltételei - vélte a GOSZ elnöke, aki hozzátette: ez annak ellenére van így, hogy a platform azt fogalmazta meg, érdekelt a párbeszéd kialakításában, csak nem a jelen keretek között.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
