Hírek
2011. December 05. 13:20, hétfő |
Belföld
Forrás: hajdupress.hu
Korábban halnak az elváltak?
Egy tanulmány szerint azok, akik véget vetettek házasságuknak, nagyobb eséllyel halnak meg fiatalon, mint akik férj és feleségként élik le életüket.
A válások száma évről évre növekedő tendenciát mutat a nyugati kultúrában, mely akár az egészségünkre is ártalmas lehet. Az Arizonai Egyetem három munkatársa, David Sbarra, Rita Law és Robert Portley által jegyzett kutatás szerint kapcsolat lehet a válás és a korai halálozás között.
A kutatók 32 korábbi felmérés adatait vizsgálták, melyben összesen 11 országból, 6,5 millió ember vett részt.
Eredményeik azt mutatták, hogy ez elváltak esetében 23%-al nagyobb a 65 év alatti halálozás esélye, mint azoknál a társaiknál, akik nem bontották fel házasságukat. Az eredmények minden vizsgált országban azonosak voltak.
Felmerül természetesen a kérdés, hogy a válás tényleges okozója-e a haláleseteknek. A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy az eredményt több olyan tényező is befolyásolja, mely egyszerre okozhat korai halált és válást. Ilyen például az agresszivitás, a depresszió, vagy az alkohol-, illetve drogfüggőség.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
