Hírek
2020. Május 22. 14:06, péntek |
Belföld
Forrás: infovárosok
Ittasan okozott balesetet, majd elütötte a vétlen autó sofőrjét
A balesetet okozó ittas férfi elütötte, majd 55 méteren át vitte a motorháztetőn a vétlen sofőrt, mert az vissza akarta tartani.
Közlekedési baleset történt május 19-én 18 óra 30 perckor Budapesten a XX. kerület Vágóhíd utca és Szepesség utca kereszteződésében, mert egy 68 éves férfi Mercédeszével nem adta meg az elsőbbséget egy Nissannak, melyet egy nő vezetett. Az ütközés következtében a Nissan áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol szemből, egy szabályosan közlekedő autó érkezett. A szemből érkező autó sofőrje, az ütközés elkerülése érdekében a kormányt jobb oldalra rántotta és az útpadkának ütközött.
A padkának ütközött autó vezetője kiszállt és a balesetet okozó Mercedes sofőrjéhez ment, aki ekkora már kiszállt az autóból. A vétkes sofőr felvette az úttestről a Mercedes rendszámtábláját, majd beszállt az autójába és az előtte álló férfit elütve próbálta a helyszínt elhagyni. A vétlen férfi ettől a motorháztetőre esett, akit a menekülő sofőr 55 méteren át vitt magával a motorháztetőn. Az elütött férfi – aki könnyű sérüléseket szenvedett - mindvégig erősen kapaszkodott a Mercedes motorháztetőjébe és csak lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem történt tragédia.
A balesethez riasztott rendőrök az erősen ittas 68 éves férfit a helyszínen elfogták, előállították és közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.
A férfi vezetői engedélyét a rendőrség elvette.

Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:37, péntek | Belföld
Október 23. - Orbán Viktor: nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért
2025. Október 24. 08:37, péntek | Belföld
Változékony, szeles idő lesz a hosszú hétvégén, többször eshet az eső
2025. Október 24. 08:36, péntek | Belföld
Október 23. - Magyar Péter: az 1956-os forradalom maga volt a csoda
Az 1956-os forradalom maga volt a csoda, mert egy sokat szenvedett nép ki merte mondani, elég volt
2025. Október 23. 08:41, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét
A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét - írta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebookon.
