Hírek
2014. November 24. 11:31, hétfő |
Életmód
Forrás: Szalontai Tünde
Hogyan lehet tökéletes és jól működő párkapcsolatunk?
Mi, nők, sokszor csak az első randik alatt teszünk meg mindent a kiszemelt pasiért, pedig a már meglévő kapcsolat életben tartása is legalább olyan fontos.
Nézzünk néhány tippet, hogyan maradhat mellettünk az, akivel már egy ideje együtt vagyunk!
A férfiak többsége csupán szeretne gondtalanul szeretkezni, jókat enni és inni, olykor egy jót humorizálni és legfőképpen szabadnak maradni. Sajnos nem könnyítjük meg a dolgukat, ugyanakkor ők sem mindig tudnak kiigazodni rajtunk. Szeszélyesnek, hisztisnek titulálnak bennünket a teremtés koronái, s lássuk be – olykor valóban nem könnyű minket, nőket, követni.
Mit tegyünk, hogy ne rabsággá váljon az adott kapcsolat, hanem örökké, de legalábbis jó sokáig imádjanak bennünket?

Nyugalom
A férfiak számára fontos, hogy egy kapcsolat lehetőleg nulla, de legalábbis minimális számú konfliktust tartalmazzon. Sokszor hangzik el egy adott probléma megbeszélésének kapcsán: igazad van, drágám, amely szabadfordításban annyit tesz, kérlek, én csak egy kis nyugalmat szeretnék. A megoldás nem az, hogy órákig hisztériázunk, hanem röviden, pontosan vázoljuk, mi a bajunk. Higgyük el, a férfi meg fogja érteni. Fölösleges órákon át tartó vitákkal, veszekedésekkel bántani egymást. A férfi ilyenkor elrohan, és nem azért teszi, mert nem szeret minket, hanem menekül a konfliktus elől. Okosabb, tehát, ha higgadtan érvelünk, és a szenvedélyt tartogassuk az esetleges békítő szexre!
Törődés
A szeretett pasival hajlamosak vagyunk túl sokat törődni, ami egy bizonyos pontig nem baj, hiszen a férfiak nem szeretnek játszmázni, szeretik, ha minden egyértelművé van téve a számukra. Ugyanakkor, ha minden lépését koordináljuk, és nem hagyunk neki szabad teret, az a férfit az őrületbe kergeti egy idő után. Megoldás, hogy ha látjuk, hogy valami problémája van, adjunk neki kis időt ahhoz, hogy lehiggadhasson, és hagyjuk, hogy ő maga vázolja nekünk, mi a baj (például munkahelyi konfliktus). Vegyük észre, hogy a férfiak büszke lények, nehezen viselik, ha rájövünk arra, hogy ők sem mindig erősek. Ezenkívül hagyjuk, ha van hobbijuk, abban ők kiteljesedhessenek.

Szex
A kérdés ki és megkerülhetetlen, a férfiak igenis szeretnek szeretkezni. A legrosszabb, amit elkövethetünk, hogy egész egyszerűen „elfelejtünk” szeretkezni. Merthogy megkaptuk az imádott pasit, elkényelmesedünk és megfeledkezünk arról, hogy a szexuális vágyat fenntartsuk. Könnyebb dolgunk van pedig, mint hinnénk, a pasik ugyanis a lehető legkisebb mértékben sem törődnek a narancsbőrrel, a pár plusz kilóval, amit esetlegesen a boldog kapcsolatban az elején felszedtünk. Ők kívánatosnak látnak bennünket és igenis, szeretkezni akarnak velünk. Nincsenek különleges vágyaik, nem várják el tőlünk, hogy tökéletesek legyünk. A legrosszabb, amit tehetünk, hogy a szextől való megvonást vezetjük be egyfajta „zsarolóeszközként”. Igenis, szeretkezzünk nagyokat, ha már miénk az a pasi!
Programok
A legrosszabb, amit tehetünk, hogy mindenáron azt akarjuk elérni sokszor, hogy minden hobbinknak közösnek kell lennie. Ha a férfi horgászni szeret, mi pedig gyűlölünk a tóparton egy halom szúnyog kellős közepében ücsörögni, és ilyenkor a mosolyunk sem teljesen őszinte, akkor ne tegyük. Szervezzünk csajos programokat, míg a férfi is találkozik egy baráti sörözésre a haverjaival, netán fiús hobbijainak hódol. Ha azonban örömmel veszünk részt ezekben, a férfiak nagy része díjazni fogja ezt. Nem kell mindig közösen színházba, moziba sem járnunk, de ha találunk közös hobbit, az természetesen előny. A lényeg, hogy semmi olyat ne erőltessünk a másikra, amit nem szeretne. Meghittebb közös program például egy hosszú őszi séta és egy nagy beszélgetés, ölelkezéssel, a férfi nem igényel extrém programokat állandóan.

Ha figyelünk arra, hogy a férfiak semmi mást nem szeretnének, csak azt a nőt látni, aki az első napokban voltunk, akkor minden gond elsimul. Mert a férfiak nem extrém programokat, nem egy tökéletes nőt akarnak a kapcsolatban, csak azt, hogy megértsük őket, és szeressük őket saját magukért, ahogyan ők is teszik ezt velünk. Szeretnek bennünket tökéletlenül, kócosan, reggel, ha, mi nők, hagyjuk!
És mi – hagyjuk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:40, péntek | Életmód
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren szerdán és csütörtökön
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren október 22-én és 23-án - mondta el Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a TV2 Mokka című műsorában szerdán reggel.
2025. Október 23. 08:46, csütörtök | Életmód
Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben
Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.
2025. Október 23. 08:32, csütörtök | Életmód
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra. Egy jelenség, ami egyszerre szól önkifejezésről, közösségről és üzletről.
2025. Október 23. 08:32, csütörtök | Életmód
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra. Egy jelenség, ami egyszerre szól önkifejezésről, közösségről és üzletről.
