Hírek
2017. Február 05. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Háromezerrel bővül a rendőrség létszáma
Háromezer fővel bővíti a rendőrség hivatásos állományát a kormány, a létszámfejlesztéshez az idei költségvetésben legfeljebb 55,8 milliárd forintot csoportosítanak át.
A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint jövőre, egyszeri jelleggel további mintegy 41 milliárd, majd 2019-ben, szintén egyszeri jelleggel, legfeljebb 394 millió forintnak, valamint beépülő jelleggel legfeljebb14,6 milliárd forintnak kell rendelkezésre állnia erre a célra.
A kormány az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) fejlesztésével és üzemeltetésével kapcsolatos többletkiadásokhoz szükséges forrásokról is döntött. Erre az idén legfeljebb 834,8 millió forint, jövőre legfeljebb 141,1 millió, majd 2019-ben beépülő jelleggel legfeljebb 261,4 millió forintos keretnek kell rendelkezésre állnia a költségvetésben.
A kormányhatározat rögzíti továbbá, hogy Pintér Sándor belügyminiszternek legfeljebb 92 milliárd forint keretösszeg erejéig kell intézkednie a feladatok ellátása érdekében szükséges kötelezettségvállalások megtételére.
A kormány tavaly augusztusban döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak háromezres létszámbővítéséről. Az országos toborzás szeptember 1-jén kezdődött.
Január 12-én a határvadászképzés első ütemében részt vevő állomány ünnepélyes eskütételén Orbán Viktor miniszterelnök azt hangsúlyozta: a magyar határra nehezedő nyomás a következő években nem fog megszűnni, ezért a határvédelem továbbra is kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági ügy.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
