Városlista
2026. július 24, péntek - Kinga, Kincső

Hírek

2020. Június 10. 15:08, szerda | Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay

Gyenge lesz az idei cseresznyetermés

Gyenge lesz az idei cseresznyetermés

A tavaszi fagyok és az aszály miatt jelentősen kevesebb lesz az idei cseresznyetermés, fogyasztói ára pedig az előző évek átlagához képest akár 20-30 százalékkal is magasabb lehet

– közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI-vel.

Apáti Ferenc hozzátette, hogy a jó évjáratok 15-16 ezer tonnás termésével szemben az idén ennek mindössze harmadát várják.

Az alelnök elmondta, hogy a március közepe és május közepe közötti két hónapban tapasztalt, páratlanul sok fagyos éjszaka nagyon jelentős virág- és terméskárokat eredményezett. A megmaradt virágok termékenyülését, illetve a terméskezdemények kötődését pedig már a csapadékhiány is hátráltatta. Különösen nagy a terméskiesés a korán érő fajtáknál, a középidőben és későn, június vége-július eleje érő fajták valamelyest kedvezőbb képet mutatnak.

Elmondta, hogy a cseresznyeszezon a Rita fajtával május második felében indul, az első jelentős korai fajta, a Bigarreau Burlat betakarítása általában május végén zajlik. Ebben az évben a virágzás ugyan korábban kezdődött az átlagosnál, de a márciusi és áprilisi fagyok, valamint a borús, hűvös májusi időjárás miatt jelenleg szűk egyhetes csúszásban van a szezon.

Az utóbbi egy hétben érkezett, és a következő egy hétben is várható folyamatos esőzések miatt azonban akár további mennyiségi és minőségi károkra lehet számítani, amellyel tovább csökkenhet az egyébként is szűkös hazai kínálat. A cseresznye ugyanis kifejezetten érzékeny az érés időszakában a csapadékra: tartós vízborítás esetén a gyümölcs felreped, amely értékesíthetetlenné teszi – tette hozzá.

Az alelnök közölte: a cseresznye termőterülete az elmúlt évtizedben az ezredforduló környéki ezer hektárról jelentősen nőtt, jelenleg mintegy 3000 hektár. A legjelentősebb termesztőkörzetek Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében találhatók.

Kitért arra is, hogy az éves termésmennyiség az elmúlt tíz évben 5 és 20 ezer tonna között ingadozott, az ágazat termelési értéke az évjárattól és piaci viszonyoktól függően változik, egy átlagos évben 3-4 milliárd forint között van. A cseresznye 3-4 százalékos részarányt képvisel a magyar gyümölcságazatból a termőterület, a termésmennyiség és a termelési érték vonatkozásában egyaránt.

A termés 80-90 százalékát általában belföldön értékesítik, a többi a külföldi piacokra – döntően a szomszédos országokba – kerül, az importált cseresznye mennyisége nem jelentős és drágább is – tette hozzá.

Címkék: cseresznye, termés

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld

Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium

Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot

2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld

Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással

Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.

2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld

NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány

Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében