Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2016. Január 15. 13:49, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Fellendül az építőipar az év második felében

Fellendül az építőipar az év második felében

Az építőipar tavalyi stagnálása után az idei év második felében számítanak a szektor fellendülésére az MTI-nek nyilatkozó szakértők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint tavaly novemberben az építőipari termelés volumene 0,2 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest, 2015 első tizenegy hónapjában az építőipari termelés 2,8 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint a rendelésállomány drasztikus csökkenése előrevetítette az építőipar teljesítményének visszaesését. Hozzátette: az eddigi adatok szerint az ágazat teljesítménye 2015-ben stagnálhatott, az éves kibocsátás 2100 milliárd forint körül lehet, 2014-hez hasonlóan.

Koji László szerint látni kell azt is, hogy az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene továbbra is elmaradt az egy évvel korábbitól, majdnem 47 százalékkal.

Kiemelte ugyanakkor, hogy trendforduló van kibontakozóban: míg az elmúlt két-három évben a mélyépítés, útépítés, vasútépítés, az úgynevezett egyéb építmények ágazat területén volt dinamikus növekedés, 2016-ban arra lehet számítani, hogy a növekedés az épületek építésénél lesz. Ez alatt az egészségügyi, oktatási és sportlétesítmények vagy közintézmények építését és rekonstrukcióját kell érteni - tette hozzá.

Az ÉVOSZ elnöke szerint a kormány új otthonteremtési programja és lakástámogatási rendszere az idei év második felében hozhat érzékelhető növekedést az építőipari kivitelezőknek, valamint 2017-ben az új lakóingatlanok számának emelkedésében éreztetheti hatását.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a megrendelés-állomány korábbi zsugorodása miatt az ágazat növekedésének novemberi megtorpanása nem számít meglepetésnek. Az egyéb építmények ágazat zsugorodása az út- és vasútfelújítás munkálatok kifutásával áll összefüggésben, míg az ipari épületek építése megugrott. Ez kedvező jel a negyedik negyedéves beruházásra vonatkozóan - vélekedett.

Az elemző pozitívnak nevezte, hogy az új megrendelések volumene ismét emelkedni tudott, ami a sportlétesítmények, oktatási, illetve ipari épületekre kötött nagy értékű szerződések felfutásának köszönhető.

Véleménye szerint az idei év első fele még nem lesz túl erős az építőipar számára, sőt várhatóan csökken a termelés, de a harmadik negyedévtől ismételten emelkedő trend bontakozhat ki.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld

Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium

Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot

2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld

Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással

Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.

2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld

NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány

Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében