Lakatos Erika roma zenész családból származik, elsősorban énekesnek vallja magát, a fotóművészettel csak véletlenül került kapcsolatba. 1994-ben, a Long Island-i egyetem jazz tanszakos hallgatójaként fotográfiát is hallgatott. Professzora, Stuart Fishelson vezette be az alternatív technikák világába. Erikát 1997-ben az Év Fotográfusa díjjal tüntették ki Washingtonban a Sophie álma című képéért, azóta pedig sorra jöttek az egyéni kiállítások, felkérések.

Erika ezután kezdte el a „Roma ikonok” kiállítás anyagát készíteni, amely egy állandóan bővülő alternatív fotósoroza: portrék, életképek Budapesttől New Yorkig, New Yorktól Budapestig. Ebből az anyagból az idén májusban rendeztek kiállítást a Mai Manó Házban, most pedig megjelent az anyag könyvváltozata is, amely az első olyan fotográfiai album, amely roma nyelven is olvasható.

Lakatos Erika kísérletező alkotó: polaroidokat és digitális fotókat vegyes technikával montázsolt össze a Roma ikonok sorozatban, ráadásul utólag is alakította a képeket festéssel, egyéb rajztechnikákkal. A manuális beavatkozás, a színekkel, az anyagokkal való játék egy letűnt kor romantikáját idézi.

Keze nyomán különleges, megfoghatatlan, meseszerű álomképek születtek meg, a művész személyes tapasztalataiból, családtagjai portréiból egy intim, bensőséges világ rajzolódik ki, amely minden apró részletében a roma identitáshoz való viszonyáról beszél. Most megjelent albuma nem más, mint történetek sora, különleges emlékkönyv, amelyet lányának, Sophienak szánt a művésznő.

A sorozat munkái a fotográfia és a képzőművészet határmezsgyéjén mozognak, sokszor már-már önálló képzőművészeti alkotássá válnak. Harsány színekkel operáló képek ezek, amelyek sajátos fantáziavilágot teremtenek, a néző számára pedig teret nyitnak a személyes asszociációkhoz.