Hírek
2011. December 15. 12:44, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Diploma nyelvvizsga nélkül?
Ha az egyetemek és főiskolák is belelegyeznek, nyelvvizsga nélkül is kaphatnának diplomát azok a hallgatók, akik 2013-ig befejezik tanulmányaikat.
A tervek szerint ugyanakkor 2016-tól nyelvvizsga nélkül nem is lehetne bekerülni a felsőoktatásba.
Nyelvvizsga nélkül is kaphatnának diplomát azok a hallgatók, akik 2013-ig végeznek a főiskolán, illetve egyetemen. A parlament oktatási bizottsága készítette el a módosító javaslatot, de az intézmények önállóan dönthetnek majd arról, hogy megadják-e ezt a lehetőséget a hallgatóknak. A tervek szerint ugyanakkor 2016-tól nyelvvizsga nélkül nem is lehetne bekerülni a felsőoktatásba - írja a hirado.hu.
A rektorok nem örülnek a hároméves nyelvvizsga-amnesztiának, és ezen a véleményen van a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának dékánja is. Hidasi Judit az m1 Ma reggel című műsorában azt mondta: a mai világban elképzelhetetlen nyelvtudás nélkül élni.
Az egyik legnagyobb probléma, hogy Magyarországon nagyon kevesen beszélnek nyelveket. Egy 2010-es becslés szerint a végzős hallgatók harmada, vagyis több tízezren kénytelenek diploma nélkül állást keresni.
Az amnesztia ellen foglalt állást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatási igazgatója is. Jobbágy Ákos szerint ez nem jelent megoldást. Támogatni kellene a nyelvoktatást a felsőoktatásban - mondta.
Hidasi Judit megjegyezte: az üzleti szakoknál a kimeneteli követelmények fontos része a nyelvtudás. Hozzátette: ezeket a követelményeket nem lehet felborítani, így nem fognak hozzájárulni ahhoz, hogy nyelvvizsga nélkül jussanak diplomához a hallgatók. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem sem ad felmentést - tette hozzá Jobbágy Ákos.
Abban mindketten egyetértettek, hogy a probléma valós. Hosszútávon megoldást jelenthet, ha a nyelvtanítást a középiskolákra összpontosítanák - mondta a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának dékánja, aki szakmai okokkal indokolta ezt. A diákok ebben az időszakban a legfogékonyabbak - mondta.
Mint arról korábban már a Híradó beszámolt, ha a felsőoktatási intézmény úgy rendelkezik, akkor a bizonyítvány megszerzéséhez előírt nyelvvizsga megszerzése alól mentesülnek azok a hallgatók, akik a záróvizsgától számított 3 éven belül nem mutatták be a nyelvvizsgát igazoló okiratot. Ez azoknál alkalmazható utoljára, akik a 2012/13-as tanévben tesznek záróvizsgát.
A Pokorni Zoltán vezette bizottság ezzel a javaslattal kívánta orvosolni azt a problémát, hogy több tízezer diplomás azért nem kapja meg oklevelét, mert nem sikerült letennie a nyelvvizsgát.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
