Városlista
2024. december 5, csütörtök - Vilma

Hírek

2016. December 27. 07:29, kedd | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Az utolsó verseny 2016-ban!

Az utolsó verseny 2016-ban!

A Ritmus Ase 3 párossal vág neki a 18. Szilveszter Rallye-nak, a már lassan megszokott Várkonyi Szabolcs-Makai Gergely Mitsubishi trió lesz a legelőkelőbb rajtszámmal,

de ott lesz a Csányi Botond-Lengyel László páros is egy Honda Type-R R3-assal, valamint először az egyesület színeiben a Tresó Ádám-Boér Máté páros egy ritkaságnak számító Opel Kadett C-vel a historicos mezőnyben.

Várkonyi Szabolcs:
Az utóbbi években nagyon felkapott lett ez a rendezvény és a népszerűsége miatt én is nagyon megkedveltem, bár a vonalvezetése nem nagy élmény. Azonban tavaly már a 90-es éveket idézte, ahogy a szétnyíló emberfalban autóztunk és ez a veszélyessége ellenére is hatalmas élmény volt. Sajnálattal hallom, hogy az a rész idén nem szerepel a programban, bár lehet, hogy jobb a békesség. Remélem ez és a belépő, amivel egyet is értek, meg nem is, nem fogja elriasztani a nézőket, mert nélkülük tényleg nem ér semmit ez a verseny. Mondjuk közel 300 autó kuriózumnak számít, ez remélhetőleg megér ennyit az embereknek, főleg, hogy tudomásom szerint 14 év aluliaknak ingyenes, bár én inkább 2000ft/család belépővel értenék egyet. Ismét Makai Gergely „MGR” barátom fogja nagyrészt diktálni az itinert, aki egyre jobban belejön a navigálásba és nagyon élvezi. Terveim szerint egy-egy gyorson a két nagy gyermekem is beül mellém, ezt is nagyon várom. Mivel január közepére már versenyt tervezünk, nem árt a gyakorlás, bár a körülmények nem fognak hasonlítani a Winter Kovasna Rallye-n várhatóakra.

Makai Gergely:
4 hét alatt 3 verseny, ez azt gondolom igazán jó átlag, várom, hogy ismét ott legyünk az első gyorsasági rajtjában.
A verseny előtti hivatalos teszten jó lenne gyorsan "visszaszoknunk" az aszfaltra, ezután pedig, hogy gyors és pontos autózással, jó eredménnyel zárjuk az évet. Nyilván fontos a látványos autózás is, de az esti lámpasoros, valamint a másnapi első gyorsaságin szeretném, ha jó idővel is nyitnánk.
Lesz olyan gyorsasági szakasz ahol átadom a helyem, de nem maradok autó nélkül, ez még meglepetés mindenkinek. Remélem ide is sok barát és kolléga látogat el, valamint a szervizparkban tudunk jókat beszélgetni a várakozási idő alatt.

Nagy öröm számomra, hogy az egyik legjobb barátom, Boér Máté is a csapatunk színeiben indul, aki egy Opelben fog diktálni.
Addig is a Ritmus ASE nevében szeretnénk Kellemes Ünnepeket kívánni, a szilveszteri bulira pedig alapozzatok velünk!
Támogatók: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft.

Fotók: Ritmus ASE

Címkék: autósport, verseny

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 03. 07:55, kedd | Sport

Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőb

2024. December 03. 07:54, kedd | Sport

Serie A - Bovét felébresztették a mesterséges kómából

A Fiorentina közlése szerint felébresztették a mesterséges kómából és magánál van Edoardo Bove, aki vasárnap az Internazionale elleni olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen esett össze.

2024. December 02. 07:54, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Az Újpest 17 meccs után újra pontot szerzett a Ferencváros ellen

Az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros ellen vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának rangadóján, ezzel 17 mérkőzés után tudott újra pontot szerezni ősi riválisával szemben.