Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2013. Június 06. 07:02, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Árvíz - Mintegy ötezren dolgoznak a védekezésben Győr megyében

Árvíz - Mintegy ötezren dolgoznak a védekezésben Győr megyében

Közel ötezren vesznek részt Győr-Moson-Sopronban az árvíz elleni védekezésben - közölte csütörtökön kora reggel az MTI-vel a katasztrófavédelem megyei szóvivője.

Dobos Viktória hadnagy jelezte: a 4700 emberből mintegy ezren vízügyi szakemberek. Eddig a megyében összesen 420 ezer homokzsákot építettek be a gátakba. Az éjszaka folyamán kilenc helyszínen folyt árvízi védekezés.
Tájékoztatása szerint Győrújfalun háromszáz, Mecséren négyszáz méter, Győrzámolyon hét kilométeres szakaszon, Ásványrárón egy, Dunaszentpálon pedig három és fél kilométeres szakaszon dolgoznak a szakemberek.
A szóvivő jelezte, hogy Vámosszabadin a magas vízszint miatt lezárt, Szlovákiába vezető ártéri hidat 200 tonna mart aszfalttal terhelték le estére; itt 700 méteres szakaszon 30 centiméteres védművet emeltek 20 ezer homokzsákból. Gönyűn az árvízi védművek 95 százalékának kiépítésével végeztek estére.
A szigetközi Győrladamér és Dunaszeg között estére a tervezett szinten összeért a gát homokzsák-magasítása - tette hozzá. Jelezte azt is: a karitatív szervezetek és az önkéntesek mellett a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet is segített a munkálatokban, homokzsákok töltésével.
Megemlítette azt is: kedd óta Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye katasztrófavédelmi igazgatóságának vezetője is a helyszínen segíti a munkálatokat.

Címkék: árvíz

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld

Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.

2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld

NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet

Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.

2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld

Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen

A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.