Hírek
2015. December 10. 07:37, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
A magyarok közül mennyien örülnének a budapesti olimpiának?
A magyar lakosság 60 százaléka örülne, kétharmadát (66 százalék) pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos december elején végzett közvélemény-kutatásából.
A személyes megkérdezéssel végzett, az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fős felmérés szerint a rendezés mellett kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik azt (60, illetve 29 százalék, ami 4,8 millió, illetve 2,3 millió főt jelent), és a lakosság mindössze 11 százaléka bizonytalan a 2024-es olimpiarendezést illetően. Az is kiderül az Ipsos kutatásából, hogy a társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben. A diplomások körében háromszoros, a húszas-harmincas korosztályban négyszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest.
A rendezéssel legkevésbé azonosuló csoportok, az idősebbek és alacsonyabb státuszúak körében is több mint másfélszer többen állnak az itthoni olimpia mellett, mint szemben vele (52-30 százalék, illetve 51-29 százalék). Az életkor növekedésével csökken a pozitívan viszonyulók aránya, és ezzel párhuzamosan nő a szkeptikusoké. Az iskolai végzettség emelkedésével egyre elterjedtebb az olimpia rendezésével való azonosulás, és csökken a bizonytalanság.
A fővárosiak valamelyest megosztottabbak a rendezést illetően, mint a vidékiek (60-34 százalék, illetve 61-28 százalék). További jellegzetesség, hogy a társadalom kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévő rétegei, a nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak körében az átlagosnál jóval nagyobb a bizonytalanság: 20-22 százalékra jellemző.
A felmérés arra is rámutatott, hogy a magyar társadalom kétharmada büszke lenne arra, ha Budapest adna otthont a 2024-es ötkarikás játékoknak, a 18-33 évesek körében az átlagosnál nagyobb az érzelmi azonosulás: 77 százalék válaszolt igennel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
