Hírek
2019. November 24. 12:05, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
A középiskolások az internetről, a kisebbek otthon tájékozódnak a pénz kezeléséről
A középiskolai és általános iskolai pedagógusok 76 százaléka úgy látja, hogy a gyerekek nem osztják be jól pénzüket, ugyanakkor 97 százalékuk úgy véli, a pénzkezelés az iskolában is tanítható
- közölte a K&H felmérése alapján. A középiskolások főként az internetről, az általános iskolások pedig inkább otthon szerzenek ismereteket a pénzkezelésről.
Az országszerte több mint 300 megkérdezett pedagógus 68 százaléka gondolja úgy, hogy az általános iskolások elsősorban a családban tanulnak a pénzügyekről és csupán 10 százalék voksolt amellett, hogy az iskolának is meghatározó szerepe van ebben. Tapasztalatuk szerint ugyanis pénzügyi fogalmakkal alig találkozhatnak diákok az iskolában, ha mégis, akkor inkább pár matematikai példán keresztül. (A vonatkozó adatgyűjtési előírások miatt a felmérés végzői a gyerekeket nem kérdezhették, így a velük napi kapcsolatban lévő pedagógusoktól, szülőktől érdeklődtek a kiskorúak pénzügyi szokásairól.)
A középiskolásoknál az internet szerepét, befolyását hangsúlyozták a pedagógusok: a válaszadók szerint náluk az online tájékozódás a fő információszerzési mód. A webes felületeken már több szó esik a pénzügyekről, mint az általános iskolai évek alatt, így a középiskolai tanárok 31 százaléka tartja az iskolát lényeges tényezőnek a gyerekek pénzügyi oktatásában és 47 százalék gondolja ezt a családról.
A tanárok fele szerint az általános és középiskolások megtakarítási célja között szerepel az általános tartalék képzése, 24 százalékuk pedig úgy vélte, hogy a gyerekek célzottan tesznek félre.
A válaszadók többsége, 78 százaléka szerint az általános iskolások többet költenek édességre és rágcsálni valóra, míg a divatos, márkás ruhákra egyértelműen az idősebb korosztály vágyik.
A szórakoztató elektronika vásárlásában nem feltűnő a korosztályok közötti különbség, a kicsik és a nagyok is nagyjából 50-50 százalékban szeretnének okostelefont, okosórát, tabletet, hangszórót. Azonban a számítógépek, laptopok, illetve a konzolok kivételt képeznek: a megkérdezettek 61 százaléka gondolta úgy, hogy az előbbiekre inkább a középiskolások gyűjtenek. A konzolok és videójátékok esetében viszont a megkérdezettek 60 százaléka ítélte úgy, hogy ezekre inkább az általános iskolások vágynak.
A pénzintézet az idén tizedik alkalommal indította el a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt, amely életszerű példákon keresztül ismerteti meg a gyerekeket a pénzhasználattal és megtakarítási formákkal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
