Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2017. Április 22. 05:00, szombat | Sport
Forrás: mti - fotó: mrgsz.hu

A feljutásért játszik a magyar rögbiválogatott Norvégiával

A feljutásért játszik a magyar rögbiválogatott Norvégiával

Nagy lépést tehet a csoportgyőzelem, ezáltal a feljutás felé a magyar rögbiválogatott, ha szombaton legyőzi Norvégiát az Európai Nemzetek Kupája-sorozat második konferenciájának északi csoportjában.

Kiss Antal, a magyar szövetség elnöke a pénteki sajtótájékoztatón elmondta: miután a magyar csapat Észtország, majd Dánia legyőzésével kezdte a csoportküzdelmeket, jó esélye van arra, hogy a csoport élén végezzen. Hozzátette: ha a norvégok ellen is sikerül diadalmaskodni, akkor nagyon közel kerül az együttes ahhoz, hogy csoportgyőztesként egy szinttel feljebb, az első konferenciában folytassa.

Az elnök kitért arra is, hogy miután a hetesrögbi szakág felkerült a nyári olimpia műsorára, a kormány a tavalyi év végén jelentős támogatásban részesítette a szövetséget. Elmondása szerint 300 millió forintot kaptak infrastruktúra, 80 milliót pedig szakmai fejlesztésre. Ez utóbbi tette lehetővé, hogy a walesi Richie Williams személyében olyan kaliberű szakember kerüljön a magyar nemzeti együttes élére, amilyenre korábban nem volt példa.

Czakó Attila, a válogatott egyik kulcsembere - legutóbb az Év játékosa - kiemelte: Williams érkezésével elsősorban a magyar válogatott támadójátéka javult fel, ennek köszönhető az is, hogy az együttes jelenleg vezeti az északi csoportot. Hozzáfűzte: a fizikailag erős norvégok ellen szoros mérkőzésre számít, s igyekeznek technikai téren az északiak fölé kerekedni.

Kristian Skjold, a finneket otthon legyőző, majd a dánok ellen idegenben alulmaradó norvégok menedzsere dicsérte a magyar válogatott játékát, azt mondta, hogy kemény, de sportszerű mérkőzésre számít Esztergomban.

Stiglmayer Gábor sportigazgató arról beszélt, hogy a magyar válogatott csak abban az esetben végez a csoport élén, ha május hatodikán, Helsinkiben a finnek ellen is győzni tud. Amennyiben ez sikerül, nemcsak a feljutás lesz meg, hanem ezzel párhuzamosan a válogatott tovább játszhat a világbajnoki selejtezősorozatban.

A magyar válogatott eddigi csoportmérkőzései:
Észtország-Magyarország 5-53
Magyarország-Dánia 25-13

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.